Napelemek….
Bejegyzést írta: SirLancelot a SirLancelot sörkollektora, Áram házilag témábanSziasztok!
mivel a nakonyha villantott és a Tatai találkozó után nem üres kézzel tértünk haza HÁLA Abonnak, így komoly fejtörést okzva ezzel. Ugyanis ez a drága ember derült égből hozzámvágott általa selejtesnek titulált napelem panelt. Számszerint 6 azaz hat darabot. Mondván hogy ez majd elhajtja a napkonyhám motorjait. Azt a két darab ablaktörlőmotort amit majd néha megmutatok a napnak amikor ugy alakul , hogy van egy-egy szabad napom. Monsanom sem kell ha ráépítem akkor azokat sem fogja sűrűbben látni a napocska , pedig saját bevallása szerint 140W ot tudnak de a 120W ot tuti. Itt jött be a képbe az én hatalmas bajom! 120W ingyen áram és csak pár alkalommal dolgozzon nekem??? Na neeeem !!!
Ez eltekeri az egyik kolimat vihogva! Így Született meg a döntés, Megy a tetőre!
A bajom mindössze annyi hogy a semminél kicsit kevesebbet tudok a napelemes rendszerekről!
Annyit tudok hogy ennek is fontos a tájolása. van egy délkeleti fekvésű tetőm és egy délnyugati. Utóbbi a kisebb felület.
A kérésem: Legyetek kedvesek elmagyarázni nekem amolyan óvodás szintű szájbarágós verzióban hogy tudom én ezeket a napelemcellákat munkára bírni. Egy kép :
Nos így néz ki. Tehát kell neki egy keret. Miből csináljam ? darabonként legyen kert vagy egybe kellene tenni összefogatva. Milyen vezetékek kellenek hozzá ? és sorolhatnám…
Az elképzelésem az egy sziget üzemű rendszer szigorúan a kolira méretezve.
NOs tisztelt naplopók jöhetnek az ötletek , utasítások , tippek ,tanácsok
Jaaa és ez is előkerült ismét blekkedisön vezióban





Bejegyzések (RSS)
július 27th, 2012 nál 8:20 du.
Én is k…. figyelek, mindent csak a legegyszerűbben elmagyarázni!!!
július 27th, 2012 nál 9:08 du.
Üdv!
Kár, hogy nem jutottam le Tatára, mert be tudtam volna mutatni a kis áramfejlesztő rendszerem (60 W – 36 db 3″x6″), ami mindent tartalmaz, amire most kíváncsi vagy.
Horgászatra szereltem össze, hogy a parton legyen delej, de tavaly óta elő se lett véve, pedig szépen teljesített. (40W fölött – nyár közepén) Ezt előre be kell kalkulálni, hogy az a 140-120 W gyakorlatban olyan 80-90 W, délidőben, tűző napon.
Ahogy látom neked most 36 db 6″x6″-os cellád van, ezeket sorba kötve kapsz “12 V”-os rendszert, ami valójában olyan 18 V üresjárati feszkóval rendelkezik, és az akksit rákötve is bőven 12 V fölött lesz a töltés végett.
Először azt kellene eldönteni, hogy szeretnél-e rá akkut (kb ez határoz meg mindent, és ez is a legköltségesebb elem), de kollektor ventihez szerintem fölösleges, hiszen pont ideálisan akkor kell a nafta, ha süt a nap. Ezek után jönnek a fogyasztó(k), hány ampert vesznek föl. Ugye 12V-on 80 W az 6,66 A, erre méretezett feszszabályzót kell szerezni (a fent említett feszültség ingadozások miatt). Nekem mivel akku is volt a rendszerben, ezt elvégezte a töltésvezérlőm (ami mind az akku, mind a fogyasztók felé szabályozza a feszkót). Nem egy nagy történet, én 3500 Ft-ért vettem 7A-est tavaly.
A legegyszerűbb az volna, ha autóventivel megy a koli, így közvetlenül rá tudnád kötni a fesszabályzó után. Ha nem az, és maradna is 220V-os, akkor kellene még egy inverter (DC-AC, autósboltban lehet szerválni olcsón, a legolcsóbb is elég a kis teljesítmény miatt. Az enyém 150W-os, és 4500-ért.)
A bekötése elég egyszerű… a cellák “fonákja” pozitív, a “színe” pedig negatív, eszerint kell sorba kötögetni, ami nálad már részben adott. A töltésvezérlőre értelemszerűen rákötni a bemenő oldalra, a fogyasztó felé menőt pedig a ventire.
Az akkus rendszer némileg bonyolultabb, de részletezhetem azt is, ha igényled.
Azzal viszont számolni kell, hogy az indító, ólom-savasakat nem erre találták ki, és a sor rátöltés-merítés hamar lefárasztja őket. A munkaakkumulátorok már alkalmasabbak, de azok élettartama is max 500-600 ciklus, és az már jobb fajta.
Li-ion, LiFePo4, Li-Po akkuk a legjobbak (4-5 ezer ciklus), de el is kérik az árát…
Szóval ezzel együtt már olcsóbb a honi, vezetékes, ezért van az enyém is sötétségre ítélve…
július 27th, 2012 nál 9:34 du.
Erre a választ legjobban Anbonn tudná megmondani, mivel ő már sokat foglakozott a témával.
Szerintem kellene valami masszív keret, hogy időtálló legyen. Erre alkalmas lehet az alumínium U profil 10x10mm-es gérbe vágva akár egy darabban is a panel méretére hajtva.
A meglévő kivezetést rövidre vágva forrasztani kellene rá egy-egy min. 1,5mm2-es hajlékony vezetéket amivel az egyes paneleket kötöd össze, sorban mintha elemek lennének. Ezek szigetelését a zárlat elkerülése miatt pl. zsugorcsővel oldanám meg. Villamossági boltban kapható nagyobb hő hatására a vezeték méretére zsugorodik. A rögzítést és a tömítettséget a keret és a panel között FBS szilkon megoldja.
Azt már írta valaki, hogy egy az egyben a motorra kötni azért nem jó mert ha bejön egy kisebb felhősödés a motor is ejti a fordulatot a koliból viszon még lenne mit kihajtani. Így szerintem kellene egy min 15 Ah-s aksi vagy akkora ami a ventilátort el tudja látni akkor is ha nem süt erősen a nap, amit a napelem tölt. Az akku töltésére és túlzott lemerítésének elkerülésére egy egyszerű töltésvezérlő megfelel, olyan amit Anbonn is mutatott. Pl:
http://webaruhaz.permanent.hu/.....ezerlo-153
július 27th, 2012 nál 9:37 du.
nekem a permanentol van 2x14wattos napelem és ilyen toltésvezérlot használok:
http://webaruhaz.permanent.hu/.....ezerlo-156 —- + van aksi 1 szunetmentes táp-black up-ból 7Amperos már az 5ik éve muxik és még megbízható ,,ha maxra
volt toltve az aksi még az invertert is rákotottem 220Voltot adott a laptopot elhúzta
július 27th, 2012 nál 10:19 du.
holnap írok egy részletesebb leírást, de így egyszerűen meg tudod csinálni, hiszen megvan minden!
július 28th, 2012 nál 6:50 de.
Üdv. Anbonn;
És légyszi írd meg cca. a tételes bekerülési költséget, (mert hogy az árak változhatnak) hogy a 60W-os csőventihez a megtérülési arányt ki lehessen számolni!
július 28th, 2012 nál 9:24 de.
Én a legegyszerűbb legolcsóbb megoldáson gondolkodnék.
Ezt pedig úgy lehet elérni, hogy a napelemeket úgy kell kötni, hogy 12 volt jöjjön ki belőle (Steel leírta). Ehhez egy túlfeszültség védő – esetleg áramkorlát – kell, amit autóból varázsolnék ki. 5e-ből megvan. Utána pedig jöhet az autóventi. Ettől olcsóbb megoldás nem létezik.
Sőt! Ha a tájolást úgy oldod meg, hogy a sörkolival megegyező legyen, akkor nincs szükség vezérlő elektronikára, hőérzékelőre, semmire. És még fordulatszám szabályzós is lesz a ventid. Ettől olcsóbb megoldás már nem létezik.
Van aki a sörkoli vezérlésre költ csak 10 e Ft-ot, és az nem fordulatszám szabályzós a venti.
Azért egy kis “hangolásra” szükség van, hogy tényleg olyan fordulatszámtartománya legyen a motornak, hogy kivgye az előállított meleget a koliból.
Azt hiszem, ezt nem lehet űberelni.
július 28th, 2012 nál 11:11 de.
Kissé összekeveredtek a dolgok, de megpróbálom egyszerűen leírni:
1.gyári vs. házi készítés:
A gyári rendszer vásárlása sokkal egyszerűbb megoldás egy ventillátor napelemes energia ellátásának biztosítására.
Gyakorlatilag igaz az, hogy a gyári spec. szerinti teljesítmény labor körülmények között (megőlegesen, 1Kw/nm, 25°C..) igaz. A tetőn ennek kb. 70-80%-val lehet számolni. 230V-os ventinél kell egy inverter, aminél szintén keletkezik 10-20% közötti veszteség.
Teát egy 100W-os panel 230V-ra vetített teljesítmény kimenete 60-70W között lesz (jó esetben!) ennek ára akkuval, inverterrel kiegészítőkkel kb 100 000 FT. Ehhez kell még vezetékek, csatkekozók, tetőtartó…
2. A házi panel “gyártásakor csak a panel árból tudunk spórolni, illetve elmaradnak a drága csatlakozók, silicon szigetelésű vezetékek, a tetőtartó saját készítés… Az inverter és az akku vásárlását nem tudjuk gazdaságosan megúszni.
Minezeket figyelembe véve kb 40-50%-ot spórolhatunk. Hátránya, hogy nincs gari, technológiától függően kisebb hatásfok ugyaolyan cellák alkalmazása esetén…
De a kérdések másik fele nem is erre vonatkozik.
) stb. A problémák csak most kezdődnek:
Tételezzük fel, hogy sikerült beszereznünk (kedvező költségek mellett) minden összetevőt egy kisebb rendszer felépítéséhez: panelok, töltésvezérlő, akku ( esetleg egy bontott orvosi műszerből
A panelok nem rendelkeznek kerettel: A keret kialakítására több lehetőségünk van. Mivel arra törekszünk ne költsünk a gyárihoz hasonlítható mennyiségű pénzt a rendszerre, így a legolcsóbb megoldást kellene választani: A keret kialakítható alu. ill. acél profilokból is ügyelve a következőkre: Az üveg és a fém hőtágulása külömböző, hagyjunk a tágulásnak helyet. A kivezetések zárlata miatt működésképtelenné válik rendszerünk, tehát szigeteljünk mindent rendesen. A panelok lényege, hogy süsse a nap. Az alkalmazott anyagok (szilikon, vezetékek, keret, festék, stb.) is a napon lesznek sokáig. A nap UV sugárzását nem minden anyag szereti: A szilikonok között is van ami nem bírja, A mezei flexi vezeték pvc szigetelése is elbomlik. Vagy olyan anyagokat alkalmazzunk ami UV-álló vagy fedjük öket, ill kerüljük el, hogy a napra kerüljenek.
Jelen esetben a feni vázlatomon látható módon összehuzalozva, a vezetékeket összeforrasztva, szigetelve egyszerűen felépíthető a rendszer. A kapcsoló helyére kerülhet egy fordulatszabályzó, a lámpa helyére a venti.
A vezeték keresztmetszetével kapcsolatban: A panelok sorosításához esetleg elég a 1.5nmm-es réz vezeték , de a tetőről lehozva a delejt már a távolság miatt semmiképp sem használnék 2.5 nmm alatt semmit. A gyári rendszereknél 4 nmm v. ennél nagyobb keresztmetszetű vezetéket alkalmaznak.
július 28th, 2012 nál 12:38 du.
Nos, felbuzdulva a jó időn, kiraktam a rendszerem a napra, egy autóventivel.
Baromira irrelevánsnak tűnik, hogy van-e rajta fesszabályzó, bár közel sem pörög maxon a cucc ( 3,11 A-t mértem, kb 6-7 A körül vesz föl a legnagyobb fordulaton ).
Mondjuk Ford Escortból származik, ami tudva levő, hogy nem egy kényes jószág.
Kolit nemigen lehetne ezzel hajtani, viszont fele akkora teljesítményű, mint a tied, szóval érdemes próbálkozni.
Azt azért hozzátenném, hogy ez közel 1 négyzetméteres terület, ami elég jelentős energiát szolgáltatna sörkollektorként, és ha további vezérlés nélkül kötnénk rá a kolira (mint Csupattila írta), így elengedhetetlen egymáshoz közel tenni őket, lehetőleg egy síkba.
A másik probléma az esetleges árnyékolás, mert ha a cellák közül akár egyre is rávetül, drasztikusan leesik az energia termelés, szóval erre is figyelni illik.
július 28th, 2012 nál 6:58 du.
oreghalnak: ha 60W-ot akarsz akkor legalább 90 W kell mert a napelem se ad állandó teljesítményt sok a veszteség foleg télen ugy hogy a napelemet túl kell dimenzálni legjobb mindig a duplája(w) mint amenyi kell
július 29th, 2012 nál 10:14 de.
Uhh jól elláttatok infóval

Köszi a Rajzot anbonn, azt hiszem értem miről szól. Csupatilla ! A naprlrm dolgozik felhős időben is ha jól tudom. Ha igen akkor a ventit tekerheti amit nem kellne csak akkor ha ad némi meleget is. Ezért Inkább az akkumulátoros verziót választanám. Lehet hogy költségesebb de biztosabb. Annál is inkább mert a vezérlésem kéri a 12V ot.de haladjunk lépésről lépésre. Most a keret a legnagyobb bajom.
Erre vagy alumínium F profilt gondoltam de az meglehetősen drága, mármint amit én találtam. 2000Ft /m áron már meg is lenne.
vagy cseréplécet vágni és kimarni a táblák helyét majd bádoglemezzel fedni. Ez az olcsóbb verzió de nem annyira időtálló.
Most ennyi jutott eszembe , esetleg ha tud valaki olcsón F profilt az ossza meg velem. mégiscsak jobb lenne abból
Köszi a hozzászólásokat!
július 29th, 2012 nál 10:29 de.
Estleg két szögvas, vagy alu szögprofil, egymásba rakva. Akár a belső kisebb. Az acél talán azért lenne jobb, mert össze lehetne házilag is hegeszteni. Vagy körbe szögvag, osztásnak pedig T…
július 29th, 2012 nál 10:50 de.
A töltésvezérlőben van egyenirányító dióda? Én nem foglalkoztam vele, mert nincs kitéve fix helyre, így akkura csak a fényben van kötve, de elvileg az is kellene rá, hogy éjjel ne merítse az akkut.
július 29th, 2012 nál 3:43 du.
Ha csak sörkolit kell napelemmel hajtani akkor szerintem olyan méretű napelem kell ami közepes napsütésben is max-on hajtja a kívánt ventit,viszont ha csak sörkolihoz kell kizárólag akkor szerintem hanyagolni kell az akksit,meg a vezérlőt,mert minden megy magától….Ha csak félig süt a nap akkor csak félig melegszik a koli és csak fele légáram kell,tehát megspóroltunk egy fordulatszámszabályzót,meg egy akksit…Szerintem kell bekötni egy 4700uF-os kondit megy egy nagyáramú Shottky diódát,hogy a villanymotor önindukciós tüskéi ne rúgjanak vissza a napelemnek,és az egész önmagát működteti….
Ha szigeterőmű lesz akkor nem igaz amit leírtam,csak akkor ha egy szál ventit akarunk hajtani…
július 29th, 2012 nál 7:32 du.
Jelen esetben adott minden, tehát Sir összes ventijét eltekeri, van némi többlet. Van vezérlő is, akku is . Profibb megoldás ha minden felszerelésre kerül, és az esetleges maradékkal pedig majd kezd valamit.
A töltésvezérlő ami nem engedi túltölteni az akkut, ill. védi a mély kisütéstől is. Amit adtam az nem mppt vezérlő, tehát pocsékolunk némi villanyt, de hát ez is boltba 5k körül mozog.
július 30th, 2012 nál 5:59 de.
Szia Gábor!
Nem tudom hogy ez megfelelő lenne e a számodra, de polikarbonát vizoros lezárója olyan mint az F-profil, és elfogadható áron találtam.http://www.alexovics.hu/arlista.pdf
augusztus 2nd, 2012 nál 6:39 du.
Ezt olvassátok át sok hasznos tanács van ott
http://epitsdmagad.unas.hu/spg.....ad_Napelem